2012. szeptember 21., péntek

Az én alternatív Harry Potter történetem - 57. Bizalom


   

   Egy héttel a Ginnyt ért támadás után Lily szobatársaival és a többi griffendélessel együtt fogyasztotta el reggelijét. Már lassan fenntartottak számára is egy szokásos helyet a társaságban, ami mérhetetlenül jó érzéssel töltötte el a lányt. Részt vett a társalgásban, érdeklődtek a véleménye iránt, mintha szinte már a bizalmukba fogadták volna. Szinte.
   Ginny szerencsésen felépült sérüléséből, és másnap reggelre Lily számára is érkezett egy üzenet az érmén keresztül: Tartsátok nyitva a szemeteket, és vigyázzatok! Ez után, a szinte semmitmondó üzenet után, ha érzett is csalódottságot, nem mutatta ki. Nem is tehette. Viszont az azt követő este újra tett egy kis kitérőt animágus alakjában. Egészen a konyháig poroszkált, majd onnan egyenesen vissza, ugyanis a házimanók legnagyobb bosszúságára Dobby nem volt a helyén, így a részletes jelentést nem tudta eljutatni a Rendnek, csak újabb pár éjszakával később, amikor újabb kísérletet tett a manóknál.
   A kis éjszakai kiruccanásainak azonban volt némi mellékhatása, mégpedig az egész napos álmosság. Barátainak azzal magyarázta a dolgot, hogy a Ginnyt ért támadás után egyszerűen már nem tud olyan nyugodtan aludni – ami félig-meddig akár igaznak is volt mondható.
   A mardekárosok látszólag egyelőre meghúzták magukat, de sem Lily, sem a többiek nem hittek abban, hogy csak ennyi lenne a részükről. Úgy tűnt, most, hogy a görény Malfoy – mint ahogy a többiek nevezték – eltűnt, Zambini vette át a főnök szerepét a mardekárosok háza táján, aki valahányszor csak összefutott Lilyvel a folyóson, a Nagyteremben vagy a tanórák során, furcsa pillantásokkal illette. Mintha méregetné a lányt – nem csak férfi szemmel – és azt várná, hogy valamilyen módon elárulná magát. Lily pedig ezt észrevéve csak még inkább meghúzta magát az egyébként számára unalmas tanórákon. Kivéve persze a szenvedésekkel töltött bájitaltanon. Ott nem kellett megjátszania hozzá nem értését, mert a méregfőzés valóban nem az ő asztala volt. Piton pedig nem is lett volna önmaga, ha nem tette volna ezt szóvá, bár lényegesebb összetűzéseik nem voltak. A sötét varázslatok kivédése pedig úgy volt gyötrelmes, ahogy volt.
   - Utálom Umbridge-ot! – nyafogta a reggeli közben Lavender. – Utálom az SVK óráit is!
   - Mondj újat! – vágta rá pléhpofával Dean. – Az egész iskola egyetért veled.
   - Bárcsak lenne újra DS! – sóhajtott fel Ginny, miközben egy jelentőségteljes pillantást vetett barátnőjére. – Akkor talán nem lenne biztos bukás az év végi vizsga…
   - Igen, az nagyon jó lenne! – lelkesült Parvati is egy pillanat erejéig, majd végül újra elkeseredett – Csak kár, hogy tavalyelőtt lebuktunk vele Umbridge előtt.
   Az indiai lány szavai után még komorabb hangulat telepedett a társaságra. Elkenődve tologatták maguk előtt az ételt. Egyedül Ginny és Neville pillantott egymásra, majd mindkettejük tekintete egyenesen Lilyt célozta meg. A lány először értetlenül pislogott, de végül nem tagadhatta, tudta, mire ment ki kettejük játéka, így belevágott, még ha ő maga nem is érezte még elérkezettnek.
   - Hát, én biztos forrásból tudom, hogy Umbridge semmire nem emlékszik a két évvel ezelőtti utolsó napjából… Tehát a DS-re se.
   - Biztos forrás? – vonta fel a szemöldökét Dean, Lily tenyere pedig izzadni kezdett. Semmiképp sem keverhette bele a Rendet, de más magyarázat nem jutott az eszébe. Pár pillanatnyi értetlenség után a fiú homlokára csapva megoldotta a problémát. – Ja, bocs, hülye kérdés volt. A nevelőapukádtól épp eleget tudhattál meg az akkori időkről.
   A válasz tényleg magától érthető volt, nem is értette a lány, neki miért nem jutott eszébe, de végül gyorsan rábólintott.
   - De mégis hogyan veszítette el az emlékeit ez a varangy? – kérdezte Seamus, miután egy rövid pillantást engedett meg a tanári asztal felé.
   - Nos, valamiért tett egy rövid kitérőt a Tiltott Rengetegben, ami elég botor húzás volt a részéről. Egyenesen belesétált a kentaurok területére, ők pedig köztudottan nem szeretik a birtokháborítókat.
   - Törölték az emlékeit? – kérdezte Neville leesett állal, aki ugyan Harryékkel tartott a minisztériumi akciójukban, de az Umbridge szálról nem tudott semmit.
   - Dehogy! A kentaurok nem tudnak varázsolni… És lényegében én sem tudom, mit csináltak vele, de mire visszaért a kastély birtokára, egészen megzavarodott állapotban volt. Nyílván erős benyomást gyakoroltak rá – húzta lassú mosolyra az ajkait. Elég jó érzés volt kicsit gonoszkodnia vele.
   - Ti is láttátok? – rohant hozzájuk a felháborodott Luna egy újsággal a kezében. – Umbridge ki akarja irtani a Furmászokat!
   - A miket? – sandított rá Seamus, de Neville egy lesújtó pillantással illette, majd a lány derekát megragadva az ölébe ültette és egy nyugtatónak szánt puszit nyomott az arcára. Ezt látva az asztalnál ülők arcán kaján mosoly jelent meg, és a háttérből még huhogás is hallatszott.
   - Felnőnétek?! – teremtette le őket a fiú, de az arcán lévő rózsás pírt így sem kerülhette el. – Miről beszélsz? – fordult a még mindig indulatos Luna felé, aki elé rakta a kezében tartott Hírverőt.
   - Umbridge rábeszélte a Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottságot, hogy lépjenek fel a Tiltott Rengetegben élő varázslények ellen – fújtatta a lány, Lily pedig először nem is tudta, min lepődjön meg jobban: azon, hogy Umbridge nem elégedett meg a Roxfort szinte gyökeres átalakításával, de már más varázslények életét is romba döntené; vagy azon, hogy a mindig nyugodt Luna szinte teljesen kivetkőzött magából. Számtalanszor kigúnyolták, ellopták a cipőit és kinevették a háta mögött, mégis mindazt teljes nyugalommal tűrte.
  - Umbridge bosszúja a kentaurok ellen? – vonta fel a szemöldökét Ginny, és voltaképp barátnője is épp erre a következtetésre jutott.
   Luna még bele sem melegedett igazán a Furmászok ismérveibe, de a társaság más lassan szedelődzködni kezdett. Tényleg nem akarták bántani a lányt, de nem is hittek neki, így elnézését kérve órára siettek. Mindez látszólag nem szegte a lány kedvét, Neville továbbra is figyelmesen hallgatta, és kézen fogva indultak ők is közös órájukra.

   Mágiatörténeten Lily nem igazán figyelt oda Binns professzor szónoklatára, de őszintén szólva, nem is nagyon akart. Inkább kibámult az ablakon, és elgondolkodva figyelte a Tiltott Rengeteg lassan barnába boruló lombkoronáit. Továbbra sem ment ki a fejéből a Hírverőben lévő cikk, miszerint Umbridge felülvizsgálná a Rengetegben élő varázslények jogos ottlétét. Pedig az ott élő lényeknek a Rengeteg az otthona, és Lily kizárt dolognak tartotta, hogy önként beleegyeznének a kitelepítésbe. Ha a Minisztérium bojkottálni próbálná az élőhelyüket, akkor már nemcsak Voldemorttól és halálfalóitól, de más feldühödött varázslény miatt is fájhat a feje.
   A Próféta persze minderről hallgatott. Úgy tűnt, hogy ezt az akciót Umbridge külön kérésére hajtanák végre, és a varázstársadalmat mindebből ki akarták hagyni. Kivéve azt a maroknyi embert, akik olvassák a Hírverőt. Bár már az is egy remek kérdés lenne, hogy Xenophilius Lovegood erről hogyan szerzett tudomást, de Lily úgy gondolta, nem is akarja igazán tudni.
   A Tiltott Rengetegben thesztrálok, kentaurok, pókok és unikornisok éltek – meg még ki tudja, milyen varázslények –, akiket egyszerűen nem lenne szabad megzavarni – ezt már csak druida mivoltából is így gondolta. Tenni ez ellen pedig Lily nemigen tudott volna. Viszont Aidreát talán nem tartanák ellenségnek, és a varázslények barátját is figyelmeztethette éppen – nézett le egyenesen Hagrid kunyhójára, mire Lily fejében egy újabb éjszakai kiruccanás terve fogalmazódott meg.

*****

   Csigalassúsággal jött el végre az este. Lily egész nap izgatottan tervezgette Hagrid és a kentaurok találkozását, és ez a többieknek is feltűnt. Parvati és Lavender kissé megsértődtek rá, amiért nem figyelt rájuk az egyik pasimustrájuk alkalmával, és a házi feladat írásakor Lily észrevette, hogy néha egy-egy sanda pillantással illették, mintha csak az épelméjűségén tanakodnának. Pedig nem viselkedett furcsábban az átlagnál.
   Vacsora után gyorsan összehozta a másnapi házi feladatát, majd ismét ő birtokolhatta elsőnek a fürdőszobát. Gyorsan elvégezte a szokásos teendőit és már adta is át a kilincset Lavendernek, így Parvatival kettesben maradtak.
   - Valami gond van, Lily? – kérdezte egyszer csak Parvati, mire a fésülködő lány kérdőn fordult felé.
   - Nem, minden rendben. Miért kérdezed? – válaszolta, s közben lassan felkúszott mellkasába a bűntudat súlyos terhe. Mert bár nem nevezte volna problémának az előtte álló feladatot, azért mégiscsak rossz volt hazudni a szobatársának.
   - Csak mert egész nap olyan gondterhelt kifejezés ült az arcodon, és a gondolataid is teljesen máshol jártak – lépett a tükör előtt álló Lily mögé, és átvette tőle fénylő, vörös hajzuhatagát. – Segítek – mondta, majd szépen nekilátott összefonni a haját. – Tudod, nem is kicsit irigylem a hajadat – vigyorgott a tükörben látott Lily arcára, aki szolidabban, de viszonozta azt.
   - Csak azért, mert nem tudod, hogy néz ki az ember lánya, ha épp elpirul. Akkor olyan a fejem, mint egy érett paradicsom, de tényleg! – győzködte az ezen jót kuncogó lányt, majd komolyabbá vált az arckifejezése. – Viszont valóban nincs semmi baj.
   - Hát jó, rendben – mondta kelletlenül pár perc tanakodás után, majd egy hajgumival összefogta Lily befont haját. – De ne felejtsd el, hogy bizalomra kértél minket, amit mi meg is adtunk, de jó lenne, ha te is bíznál bennünk!
   Több szó nem igazán esett közöttük. Csendben jó éjszakát kívántak egymásnak, s míg Lily arra várt, hogy a lányok elaludjanak, folyton Parvati szavai jártak a fejében. „Jó lenne, ha te is megbíznál bennünk!”
  - Igen – sóhajtotta a lány. – Persze, hogy jó lenne.
   Mást se szeretne jobban, mint titkolózás nélkül élvezni a barátai társaságát, de szinte maga előtt látta az érthetetlen, majd a félelemmé torzult arcukat, miután odaállítana hozzájuk: Hello, tudjátok, én a Főnix Rendjéhez tartozom, és azért vagyok itt, hogy segítsek nektek. Nem mellesleg druida is vagyok, de ne aggódjatok, tudom uralni az erőmet… - hát hogyne, tuti sikere lenne – gondolta keserűen. És bár tudta, hogy eljön majd az ideje annak, amikor fel fogja fedni kilétét, de azt úgy szerette volna kivitelezni, hogy tényleg el is higgyék.
   Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejében, így észre sem vehette, hogy időközben társasága akadt. Szegény Dobby már a kezével kalimpálva adott jelzést a némán vívódó lánynak, mikor Lily végre lenézett rá.
   - Dob… – üdvözölte volna a manót, de az felugrott az ágyára és a szájára tapasztotta hideg és csontos kis kezét. Lily furcsán nézett a hihetetlenül nagy és kék szemekbe, de amikor a manófiú egy ujját a szája elé tette, majd a szobatársai felé bökött, már értette, miről volt szó. A lányok lehet, hogy csak tetették az alvást.
   Dobby egy levelet vett elő kobakját fedő legfelső zokniból, majd szinte szertartásos mozdulattal adta a lány kezébe. Lily köszönetképp megsimogatta a manó ráncos ki arcát, majd egy integetés után Dobby már el is tűnt.
   Izgatottan bontotta ki a borítékot, de a legutóbbival ellentétben az most nem csak egy összehajtott levelet, hanem egy újabb érmét is tartalmazott. Eltűnődve vizsgálta a kis fémtárgyat varázspálcája fényében, de természetesen semmi különöset nem vett észre. Tenyerébe zárta hát a galleont, és hátát az ágy háttámlájának döntve olvasni kezdte kedvese levelét.
Lily!

   Kérlek, ne haragudj, amiért ismét késve küldtem el a válaszom. Elég elfoglaltak vagyunk – és tudom, hogy bosszant, de sajnos nem mondhatok erről semmit, már csak a te érdekedben sem.
   És milyen igaza lett! Lily tényleg mérges volt, amiért nem tudott semmit a háború állásáról és a barátai hogylétéről.
   Helyesen döntöttél Crakot illetően, Malfoyjal mindannyian egyetértünk abban – ki gondolta volna, hogy ez valaha be fog következni? –, hogy egész biztosan nem ő a támadás kiötlője. Sokkal inkább Zambinire gyanakszunk, pontosan azért, mert te is megírtad a róla alkotott véleményedet. Vigyázz vele! Malfoy szerint a családja Voldemort szimpatizánsai, hacsak nem Halálfalói már.
   Lily ajkait mély sóhaj hagyta el. Örült neki, hogy Harry egyet értett a döntésével, de a Zambiniról szóló hírnek már kevésbé. Ha Voldemort valamit el akarna érni az iskolában – mint például egy véráruló megleckéztetését, esetleg elrablását, hogy azzal sakkban tartsa a szüleit, akkor a mardekáros fiú az első számú beépített embere a diákok körében. De valószínűleg Pitonnak sem lenne más választása, ha a Nagyúrtól ezt kapná parancsba, és ez több, mint baj.
   Molly nagyon kiborult, azonnal haza akarta hozatni Ginnyt. Mr. Weasleyvel sokat vitatkozott, de egyelőre sikerült meggyőzni arról, hogy maradjon és segítse a DS megszervezését. Figyelj Ginnyre! Akár potenciális célpont is lehet.
   Még mindig gyötörte a bűntudat, amiért nem vigyázott barátnőjére, és mert megszegte a Mollynak tett ígéretét, miszerint megóvja a lányát. Ginny ugyan próbálta vigasztalni, hogy ő sem lehet egyszerre két helyen, és nem is lóghatnak állandóan együtt, de Lilyt akkor is furdalta a lelkiismerete. Megfogadta, hogy ha törik, ha szakad, egyik szemét mindig a lányon tartja, és ha az óráin nem is lehetett ott, akkor majd a többi barátja fog ügyelni rá – erről gondoskodni fog.
   Remus aggódik, amiért mostanában nagyon sokat szerepel a neved az újságban. Tudjuk, hogy nem te tehetsz róla –, és továbbra se nyilatkozz a firkászoknak –, csak attól tartunk, hogy a személyed még inkább felkeltik a Halálfalók figyelmét, és egy fényképen akár fel is ismerhetnek Lestrange-ék. Tudom, már sokadjára ismételem, de próbálj erre is odafigyelni. A biztonságod múlhat ezen.
   Na igen, a róla terjesztett hírek valóban igen népszerűek, és kifejezetten bosszantóak Lily számára. Umbridge még mindig nem rúgta ki az összes firkászt a Roxfort területéről, ami azért elgondolkodtató volt. Ha az újságírók bejutottak az iskolába, akkor mégis milyen biztonsági feladatot látnak el a védővarázslatok és a cikázó aurorok?! Ezt a gondolatot azonban egyelőre félrerakta, de az biztos, hogy egy szép napon nem fogja elmulasztani Umbridge orra alá dörgölni.
   Nagyon vigyázz magadra és a többiekre! Tudom, hogy nem könnyű feladat elé állítottunk, de eddig remekül helyt álltál, beilleszkedtél és barátokra találtál, hamarosan a DS-re is sor kerülhet. Bízom benned!

   Szeretlek, H.

   Ui.: Ez az érme összeköttetésben van az összes DS-tag érméjével. Ne is kérdezd, eddig miért nem jutott eszünkbe odaadni. – Így legalább értette, miért kapott még egy megbűvölt galleont. Viszont lehetséges, hogy Harryéknek annyi teendőjük akadt, hogy elfelejtették ezt korábban is elküldeni neki? – töprengett némán, és ez a felvetés cseppet sem derítette jó kedvre.
   Lily pedig érzése szerint nem is végzett tökéletes munkát, már csak Ginny megtámadása miatt sem, de szétcsúszó önbizalmát kissé összetákolta Harry belé vetett hite. Hát még az iránta érzett szerelme. Mosolyogva szorította magához a levelet – ami úgy tűnt, már szokássá vált nála, de egyszerűen szükségét érezte annak, hogy egy pillanatra erőt merítsen Harryből, és a leveléből. Majd nehéz szívvel, de kimászott az ágyból, és amilyen halkan csak tudta, kinyitotta az ablakot. A halk nyikorgás bántó volt az éjszaka csendjében, de mivel nem hallotta jelét annak, hogy a lányok felébredtek volna, kihajolt, és kicsit bűnbe esve nem a pálcájával, hanem druida erejével semmisítette meg a levelet és a borítékot egyaránt. Anélkül, hogy szemei elárulták volna, vékony tűzcsík tekergőzött elő az ujjai közül és borította lángba a vékony pergament. Az effajta apró trükköket átváltozás nélkül már azóta végre tudta hajtani, mióta druida ereje kiteljesedett egy dekromákkal és Halálfalókkal megvívott csatában, melynek következtében feláldozta magát Minerva és Aberforth biztonsága érdekében.
   Nem is gondolta, milyen jó érzés lesz egy kicsit tilosban járni. Az azonban létfontosságú volt, hogy ne fedje fel idő előtt druida mivoltát. Figyelte, amit a narancssárga lángok lassan teljesen felemésztik a levelet, majd mikor már csak az egyik sarka maradt ép, elengedte, hogy a szél tovafújja égő maradványait.
   Odakint már teljesen besötétedett, éjfél is elmúlhatott, csak a hold gyér árnyéka világította meg a kastély területét, Lily pedig úgy gondolta, ideje ismét akcióba lendülnie. Nem vette a fáradtságot, hogy felvegye a köntösét, animágus alakjában az úgyse segített volna rajta, így egy szál hálóingben, lábujjhegyen járva osont ki a klubhelyiségen át a folyosóra, ahol rögvest felvette macska alakját. Körbeszimatolt és hegyezte kiélesedett hallójáratait, de nem érzékelt semmi gyanúsat a környéken, így egyenesen az előcsarnok felé vette az irányt. Viszont még csak az első folyosót sem hagyta el, mikor bosszantóan ismerős hangokra lett figyelmes a klubhelyiség bejárata környékén.
   - Mi nem csináltunk semmi rosszat! – nyafogta Lavender, mire Lily rögvest visszafordult, majd megbújt egy szobor mögött. Lavender és Parvati szorosan markolták köntösük elejét, míg idegesen egymásra pillantottak, majd fel az előttük karba tett kézzel álló aurorra.
   - És ezt higgyem is el?! – horkant fel mély hangján a férfi. – Már rég takarodó van, semmi keresnivalótok a folyosón, hacsaknem sántikáltok valamiben.
   - Mi nem… mi tényleg nem! – dadogta ismét Lavender, majd mikor Parvati finoman megszorította a kezét, felhagyott az erőltetett magyarázkodással, és átadta a szót az indiai lánynak.
   - Csak a szobatársunkat keressük. Arra ébredtünk fel, hogy becsukódott a hálószobánk ajtaja, ő pedig nem volt sehol. Nagyon aggódtunk érte, nem ez volt az első alkalom, hogy alva járt, ezért utána indultunk.
   Lily csak csóválni tudta a fejét, amiért Parvati nem tudott ennél jobb sztorit kitalálni. Még hogy alvajáró! Pont ő?!
   - Na és hol van ez az állítólagos szobatárs? – tárta szét a karját az auror, hangszínén pedig tisztán érezhető volt, hogy nem hitt nekik. De ezt Lily különösebben nem is csodálta. Nagyon ostobának kellett volna lennie ahhoz, hogy ezt teljeséggel bevegye. Márpedig az aurorok nem az ostobaságukról voltak híresek. Csupán csak a minisztérium befolyásoltsága miatt korlátozták őket a munkájukban – már ami a Halálfalók üldözését illette – ámbár nem is tiltakoztak ellene. Vagy legalábbis nem eléggé.
   - Még csak most jöttünk ki! – vált kissé mérgessé Lavender hangja, miután sikerült ismét bátorságot merítenie.
   - És elveszítettük a nyomát, mert feltartóztatott és alaptalan vádaskodásba kezdett! – támadta neki Parvati is. Lily nem igazán hitt abban, hogy ennek jó vége lesz, de a két lány mégis csak falazott neki, így – bár nagyon ostobán érezte magát – visszaváltozott, és csukott szemmel feléjük kezdett botorkálni.
   - Tiltott helyen vagytok, és még csak egy épkézláb magyarázatot sem tudtatok… – emelte fel a hangját az auror, ám még be se fejezte a mondatot, mikor Lily hátulról nekiütközött, és nem egészen véletlenül a karjai között kötött ki. Álmosan pislogott fel a férfi arcába, majd körbe, mintha azt sem tudná, hogy került oda.
   - Na, tessék! Mondtuk, hogy alvajáró! – kiáltott fel megkönnyebbülten Parvati, majd karjainál fogva elrángatta a lányt az aurortól. – Annyira aggódtunk érted!
   - Miért, mi történt? – tetette az értetlent Lily, miközben egy-egy szúrós pillantással illette barátnőit, miközben háttal állt az aurornak.
   - Már megint alva jártál – sóhajtotta neheztelően Lavender. – Épp utánad indultuk, mikor találkoztunk ezzel az aurorral, aki megmentett attól, hogy eless.
   - Ó – fordult a férfi felé szempilláit rebegtetve. – Valóban megmentett? Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg – dorombolta közelebb lépve hozzá, és még egy csábos mosolyt is kipréselt magából. Fekete szatén hálóinge pedig minden bizonnyal még csak rátett egy lapáttal.
   Az auror egy pillanatra mintha zavarba jött volna, majd rendezte vonásait és összevont karral magasodott a lány felé. – Csak a dolgomat végeztem.
   - Milyen jó, hogy ilyen sok és erős auror vigyáz itt ránk! – hízelgett továbbra is Lily, pedig legszívesebben beolvasott volna neki, mi is lenne igazából egy auror dolga.
   - Nos – köszörülte meg a torkát fontoskodva a férfi. – Ezt jelentenem kell. Hiába a… bajtársiasság, – jobb szót ugyanis nem talált ez a férfiember – tilosban jártatok, és szólnom kell a házvezetőtöknek.
   - Ugyan már! Nem csináltunk semmi rosszat! – tiltakozott Parvati.
   - És olyan kínos lenne, ha mindenki tudna arról, hogy alvajáró vagyok – pislogott ártatlanul a férfira Lily. – Ahogy önnek is kellemetlen lenne erről jelentenie. Semmi akció, semmi komolyabb bűntény. Csak egy csapat kamaszlány. Egyikük pedig a karjaiban kötött ki – szerintem ez nem lenne szerencsés húzás.
   Az auror értette a burkolt célzást, miszerint még ő kerülne ki rosszul ebből az egészből, amiért diáklányokat ölelgetett az éjszaka közepén. Mérgesen meredt a három lányra, száját penge vékonyra préselte, majd lenyelte a kigondolt szidalmat. – Menjenek vissza a hálókörletükbe! – adta ki az utasítást, mire a lányok megadóan fordultak a Kövér Dámához, és a csukott ajtón túl hallották, hogy az auror is tovább állt.
   Parvati és Lavender megkönnyebbülten rogytak le a piros huzatú kanapéra, míg Lily csípőre tett kézzel mérgesen nézett rájuk. – Mégis mi volt ez? Alva járok?!
   - Hé! Kihúztunk a csávából, vagy nem?! – háborodott fel Parvati. – És különben is, miért kellett kiszöknöd, akár el is kaphattak volna.
   - Ó, nem, én húztalak ki titeket a csávából, nem rémlik? Ha nem jelenek meg, és nem vertem volna a nyálam annak a pasasnak, akkor aztán nagy bajban lennétek! És ti buktatok le, nem én.
   - Jó, de miattad kerültünk bajba, te szöktél meg! – csatlakozott a kakaskodáshoz Lavender.
   - Senki sem kért meg arra, hogy utánam gyertek! – emelte fel a hangját már igencsak ingerülten Lily, s mikor a két lány megbántott arcára nézett, hirtelen már magára kezdett haragudni. Sokkal óvatosabbnak kellett volna lennie. Idegesen kezdett járkálni a kanapé előtt, ahonnan a két lány ide-oda követte minden mozdulatát.
   - Sajnálom, hogy rátok kiabáltam, de nem lett volna szabad utánam jönnötök! – torpant meg végül bűntudatos arccal.
   - Neked sem lett volna szabad kiszöknöd, el is kaphattak volna. Láthattad, alig léptünk ki a toronyból, máris elkaptak – tárta szét a kezét Parvati.
   - De engem nem kapnak el – vágta rá gondolkodás nélkül, amit rögtön meg is bánt.
   - Miért vagy ebben olyan biztos? – kérdezte gyanakodva Lavender. – És mégis hova indultál?
   Lily látványosan összezárta a száját, és csak a fejét ingatta. Esze ágában sem volt elmondani nekik a titkát, de fogalma sem volt, hogyan fogja ezt megoldani.
   - Ugyan már! – csattant fel Parvati pár perc néma fürkészés után. – Megbíztunk benned, hittünk neked! Most még falaztunk is a kedvedért! Te miért nem tudsz megbízni bennünk? Még a végén tényleg kiderül, hogy végig csak hülyítettél minket!
   - Nem! – kiáltott fel tiltakozásképp, mely olyan hangosra sikeredett, hogy páran kidörmögtek a hálótermek felöl, így Lily visszafogta magát. – Egyáltalán nem nézlek titeket hülyének, és köszönöm a belém vetett bizalmatokat, de kérlek, kérlek ne faggassatok. Jó okkal titkolózom, csakis a jó ügy érdekében!
   - Nézőpont kérdése, ki mit ért jó oknak! – vágta rá szkeptikusan Lavender, mire Lily gondterhelten felsóhajtott és a magasba dobta a kezeit, mintha ezzel próbált volna valamiféle isteni segítséget kérni.
   - Ó, jól van! – dörmögte ingerülten, majd amilyen halkan csak tudta, belekezdett. – Azért nem kapnak el az aurorok, mert animágus vagyok. És épp Hagridhoz indultam, hogy értesíteni tudja a varázslényeket Umbridge terveiről. Most elégedettek vagytok? – hadarta el gyorsan, szánt szándékkal kihagyva az akció leginkább izgalmasabb részét: druidaként fog elmenni a kentaurokhoz.
   - Hogy mi vagy? – nézett rá Lavender kitágult szemekkel, mire Lily türelmetlenül felsóhajtott. Egy pillanatra ott, ahol korábban a lány állt, hirtelen egy macska nyávogott rájuk, majd ismét Lily nézett velük farkasszemet. Ám Lavender továbbra is meredten bámult rá.
   - Erről egy szót sem, mert nem tudja senki! – nézett rájuk szigorúan, amit egyébként Minervától lesett el, de ez a lányoknak nem tűnt fel.
   - Te egy bejegyzetlen… – kiáltotta Parvati, mikor leesett neki a dolog, de Lily gyorsan előre lépett és tenyerével befogta a száját, mielőtt a lényeget is világgá kürtölte volna.
   - Shh! Mire kértelek az előbb, Parvati?! – dörrent rá visszafogott hangon, de a lányt ez sem zökkentette ki.
   - Te bejegyzetlen animágus vagy? – kérdezte immár suttogva, miközben szemei hitetlenkedést tükröztek. – De az törvényellenes!
   - Hahó! Lily White vagyok, akiről egészen mostanáig semmit se tudott a varázslótársadalom! – mondta gúnyosan, holott ez elég kellemetlenül érintette.
   - Jó, de ez akkor is… hű, de klassz! Mutasd meg még egyszer! – A két lány teljesen elámulva néztek Lilyre, amit nem igazán tudott hova tenni, így inkább gyorsan túltette magát rajta.
   - Erről egy szót se, jó? – nézett rájuk hosszan, mire a lányok lelkesen bólogattak és szavukat adták, hogy nem mondják el senkinek. Lily ebben nem volt teljesen biztos – na, nem mintha az egész kastélynak elkürtölnék, de azt gyanította, hogy amint elkezdődik a nap, legalább a griffendéles ex-DS tagok tudni fognak a dologról. Viszont ezt legalább nem neki kell újra elmondania. – Rendben, most viszont megyek!
   - Várj, mi is veled megyünk! – lépett mellé Lavender, és a szeme csak úgy csillogott az izgalomtól.
   - Egy fenét jöttök! – nézett lesújtóan rájuk. – Ti nem tudtok olyan halkan közlekedni, mint én a „tudjátok milyen módon” – rajzolta a levegőbe az idézőjelet. – Csak elmondom Hagridnak amit tudok, és jövök is vissza. Semmi extra.
   - De mi lesz, ha visszajön az auror ellenőrizni téged, de te nem leszel itt? – aggodalmaskodott Lavender, miután kénytelen kelletlen, de be kellett látnia, hogy nem mehettek Lilyvel.
   - Az aurorok nem jöhetnek be a klubhelyiségbe – vágta rá rögtön. Nem volt olyan könnyű Lilyt csőbe húzni.
   - De McGalagonynak szólhatott, és ő bármikor felmehet a lányok hálószobájába – folytatta a vitatkozást Parvati. Mintha csak összebeszéltek volna. Ha ők nem mehetnek, akkor Lily se menjen.
   - Jaj, lányok, ne már! Akkor csinálok magamról egy másolatot, mintha aludnék, a ti feladatotok pedig az lesz, hogy ha jönnének ellenőrizni – de egyébként már most megmondom, hogy nem fognak –, akkor falaznotok kell nekem, hogy milyen furcsa alvási szokásiam vannak, és nem tudtok felébreszteni és a többi!
   - Mégis hogy csinálsz te magadról egy másolatot? – hitetlenkedett Lavender, Lilynek pedig kezdett nagyon is elmenni a türelme. Felcaflatott a hálószobájukba, majd magára irányította a varázspálcáját.
   - Descritio! – A pálcamozgás végét az ágya felé irányította, mire egy pontosan ugyanolyan Lily feküdt az ágyban, mint az eredeti. A két barátnő pedig megilletődve pillantott Lilyről az ál-Lilyre.
   - Ezt meg kell nekünk tanítanod! – nyögte ki Lavender még mindig csodálkozva.
   - Meglesz, de akkor bízhatok bennetek? Falaztok nekem, hogy a varázslényeket idejében értesíteni tudjuk, és felkészüljenek, bármi legyen is az, amit Umbridge kitalál? – kérdezte a lelkükre hatva, akik persze rögtön bele is mentek, így Lily végre tényleg elindulhatott a félóriáshoz.
   Odakint csípős hideg és köd fogadta. A bundája kezdett átnedvesedni, így igencsak fázott, ezért olyan gyorsan szedte lábait, ahogy csak tudta. Néhány auror a parkban is őrjáratozott, de a köd és a jótékony sötétség elrejtette Lilyt éber tekintetük elől.
   Kisvártatva meglátta Hagrid kunyhójának sziluettjét, valamint az ablakon kiszűrődő barátságos gyertyafényt. Nem értette, miért van még fent a vadőr, de határozottan örült neki. Az ajtóhoz érve viszont ismét bajban volt. Nem tudott kopogni. A lebukás veszélye miatt nem akart visszaváltozni, így viszont maradt az éles körmeivel való kaparászás és egy halk nyávogás. Nem is kellett sokáig élesítenie körmeit a durva fán, ugyanis Agyar, Hagrid kutyája egyből kiszimatolta és az ajtóhoz rohanva hangos ugatással adta gazdája tudtára, hogy vendégük van.
   - Van odakint valaki? – kiáltott ki a félóriás öblös hangján, miközben csitítani próbálta a kutyát. Lily legszívesebben visszakiáltott volna, hogy igen, engedj be, mert szétfagyok, helyette azonban csak egy újabb panaszos macskanyávogásra tellett.
   Az ajtó lassan résnyire kitárult, mire megjelent Hagrid bozontos ábrázata, amint egy nyílpuskát szorított használatra készen. Mögötte Agyar csorgó nyállal ugatott, hisz ő csak egy elkergetni való macskát látott a lányban. Hagrid morcosan pillantott le a macskára. – Sicc innen!
   Lily nem igazán ilyen fogadtatásra számított, így csak a fejét ingatta. Ezt látva pedig felötlött a gyanú a vadőr fejében. – Lily?
   Válaszként egy újabb nyávogást kapott, mely meggyőzte kilétéről.
   - Ó, ne haragudj! – szabadkozott rögtön, és leeresztette a nyílpuskát. – Nem tudtam, hogy jönni fogsz. Agyar, helyedre! – utasította a kutyát, de az egy tapodtat sem hátrált, így Hagrid a nyakörvénél fogva vezette hátrébb, miközben beengedte a lányt. Amint becsukódott az ajtó, Agyar rögtön behúzta fülét farkát, ugyanis a macskából Lily lett, ezt pedig nem igazán tudta feldolgozni a kutyus.
   - Te ne haragudj, amiért csak így beállítottam – mondta fogvacogva. – De fontos dolgot szeretnék mondani.
   A haja és a vékony hálóinge nyirkosan tapadt rá, ajkai ellilultak és libabőrös volt mindene. Ezt látva Hagrid egy pillanatig tanácstalanul meredt rá, majd végül hellyel kínálta. - Persze, semmi gond, csak meglepődtem. Viszont nem tanácsos éjszaka kóborolnod, még akkor sem, ha animágus vagy. Az iskola nem olyan biztonságos már, mióta meghalt… úgy értem – sült bele a mondanivalójába, hisz Lily igencsak érintett volt az Albus Dumbledore-ral kapcsolatos témákban.
   - Igen, tudom – mosolygott rá szomorúan.
   Hagrid foteljében a lány teljesen eltörpült. Ahogy minden más berendezési tárgy is túl nagynak tűnt a megszokottól. Felhúzott lábakkal próbálta melegen tartani magát, de a férfi hamar ráterített egy nehéz, de meleg takarót, majd kisvártatva egy rossz ízű, forró teát nyomott a kezébe, így már sokkal jobban kezdte érezni magát.
   A kezdeti némaságukat a lány törte meg, mikor a félóráis is leereszkedett vele szemben. – Ma reggel jelent meg a Hírverőben, hogy Umbridge mozgósítani kezdte a Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottságot, és lényegében ki akarja lakoltatni a Tiltott Rengetegben élő varázslényeket.
   - Hogy micsoda? – csapott a közöttük lévő asztalra, mire a gondosan kikészített sütemények leborultak a tányérról. – Ezt nem teheti!
   - Nem tudom, Hagrid. Ebben a bolond helyzetben én már semmin sem lepődnék meg. Umbridge-nak túl nagy a hatalma a Minisztériumban, és ha ő valamit nagyon akar, akkor azt el is fogja érni – magyarázta álláspontját a lány, miközben a férfi elsötétült arcát figyelte.
   - Ez a nőszemély egyre ostobább! – csattant fel ismét. – Megyek, és el is mondom neki! – mondta a lehető legkomolyabban, majd fel is állt és az ajtóhoz indult, de Lily gyorsan elé ugrott.
   - Várj, ne csináld, azzal nem érsz el semmit, csak magadat rúgatod ki innen még idő előtt! – próbálkozott, és Hagrid meg is torpant.
   - De nem fogom karba tett kézzel nézni, hogy ezeket a békés állatokat bántsák! – dörmögte mérgesen. Lily teljesen megértette érzéseit, ő is dühös volt Umbridge ostobasága miatt, bár abban erősen kételkedett, hogy az erdő összes lakója védelemre szorulna, mint például a pókok.
   - Nem is fogjuk! Figyelmeztetjük őket, mire készül, és ha mindez be is fog következni, akkor segíteni fogunk nekik – győzködte, bár arról jelenleg fogalma sem volt, hogyan tudnának segíteni egy tucat varázslénynek.
   - Jó! – morogta Hagrid, majd gondterhelten visszaült a helyére, pedig látszott rajta, hogy nem felejtette el teljesen az Umbridge-dzsal való „beszélgetést”.
   Lily is visszabújt a takaró alá, majd ivott pár kortyot a borzalmas, por ízű teából, és végül kibökte szedett-vetett tervét. – A kentaurokat én figyelmeztetem, a többieket rád bízom.
   - Mi? Elment az eszed? Nagyon veszélyesek, nem engedhetlek hozzájuk, Lily! – tiltakozott, de a lány hajthatatlan volt.
   - Szerintem Umbridge elsőszámú célpontja pont ők, amiért két éve elrabolták. Minél előbb figyelmeztetnem kell őket!
   - Ezt akkor sem tartom jó ötletnek. Nem szeretik, ha behatolnak a területükre – vágta rá aggodalmaskodva, és előrehajolva tenyerébe fogta a lány apró kezeit.
   Cinkos mosolya azonban már elárulta, hogy ő bizony akkor is véghez fogja vinni, amit a fejébe vett. – Ne aggódj, Aidreát nem fogják bántani! – Amint a szavak elhagyták ajkait szemei zöld színben kezdtek pompázni, és ázott ruhája helyére fehér druida viselete került.

2 megjegyzés:

Ati írta...

Hali!
:) Köszi a fejezetet:D Nos most legalább 2 embere akadt Lilynek akik tudják hogy valamit azért tudhat a csajszi:) Ez jó lesz akkor amikor DS-ről kezdenek majd diskurálni :D Az alvajárós rész nagyon viccere sikeredett:D Szerencsétlen auror :D Lilyre rá sem ismertem :D Harry jótékony hatással volt erre a lányra:D hmm kíváncsi vagyok milyen is lesz ez a találkozás a kentaurokkal :O Köszii

Briki Green írta...

Szia!

Igen, lassan kiderülgetnek a dolgok, sőt, most már egyre nagyobb léptekben haladunk. ;)
Az alvajárásos rész spontán jött, de élveztem írni, és örülök, hogy neked is tetszett. :)
Ó, de még milyen jótékony! :D És még milyen lesz! :P

Köszi, hogy írtál!

Megjegyzés küldése